A Patrióta Békéscsaba Egyesület a Csabagyöngye Kulturális Központtal közös együttműködésben szervez családi és kézműves programokat magába foglaló rendezvényt Békéscsabán.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt a legkisebbektől a legnagyobbakig a Patrióták október 3-án, szombaton az Első Patrióta Családi Kézműves és Kistermelői Vásárra.
A rendezvény programjai délelőtt 10:00-kor kezdődnek és koraestig tartanak.
A kisebbek számára különféle méretű ugrálóvárakkal készülnek a rendezők, melyek a Csabagyöngye főbejáratánál lesznek megtalálhatók és többek között olyan kézműves foglalkozásba is becsatlakozhatnak ahol egyaránt az elméjüket és a kézügyességüket is fejleszthetik amíg a szülők könnyűzenét hallgatnak vagy éppen a kistermelői portékát veszik szemügyre.
Hiszen a szervezők számára fontos, hogy lehetőséget biztosítsanak a békéscsabai primer szektorból érkező kézműves gyártóknak és eladóknak saját termékeik bemutatására. Minden jelenlévő saját maga, sokszor főállásban, nagy odafigyeléssel készíti a portékáját ezért lesz az igazán különleges. A közel ötven kézműves és kistermelő különféle termékeket mutat majd be, melyeket a kóstoláson túl meg is vásárolhatnak az érdeklődők.
Békéscsabán kifejezetten sok tehetséges zenész él ezért helyi feltörekvő zenekarokban és formációkban is bővelkedik a város. A rendezvény ideje alatt 5-6 helyi formáció mutatja be tehetségét egyfajta háttérzenét szolgáltatva a rendezvény helyszínén. A rendezvény záróakkordjaként pedig Kelet Brass Band koncert kerül megrendezésre 18:00-kor a Csabagyöngye Kulturális Központ stégén.