A lebomló BIO szívószál tesztidőszaka megkezdődött

A Szegedi Gabonakutató Intézettel együttműködésben Dr. Bóna Lajos innovációs tanácsadó és egy békéscsabai mezőgazdasággal foglalkozó jót akaró segítségével közösen megkezdjük a 100%-ban békéscsabai és lebomló természetes BIO szívószál tesztidőszakát.

A lebomló BIO szívószál tesztidőszaka megkezdődött

A korábbi tájékoztatásoknak és a várakozásnak megfelelően 2021-ben bevezetésre kerültek azok a környezetvédelmi szabályozások, melyek többek között az ételek csomagolását és értékesítését is érintik.

Immáron nem lehet műnyag alapanyagú eszközöket használni a vendéglátásban, így a műanyag szívószálak, ital keverőpálcikák, evőeszközök, tányérok stb. helyett más alterantívát kell keresennek a vendéglátóegységek.

Mivel itt Békéscsabán is minden évben több tonna műanyag kerül a szemétbe, ezért erre a kihívásra kívánunk reagálni azzal, hogy kifejlesztünk egy olyan alternatívát, mely amellett, hogy jó például szolgál, részben megoldást nyújthat a problémára.  A környezet megóvása mellett célunk, hogy ezzel az innovatít projekttel öregbítsük városunk hírnevét is egy, a helyi civil közösség által megvalósított a vendégek által is elfogadott kompromisszumok nélkül beépíthető megoldással.

A talyi évben folytatott tárgyalások alapján (melyről itt olvashat bővebben) megszülető elméleti megoldásokat idén gyakorlati szinten is elkezdhetjük megvalósítani. Szerencsére sikerült megfelelő segítő partnereket találni ehhez, akik számára legalább annyira fontos a következő generáció biztonsága és a fenntartaható környezet védelem mint számunkra. 

A Szegedi Gabonakutató Intézet támogat bennünket az általunk tavalyi évben  kiválasztott, akkor még csak kutatói fázisban lévő de szerkezetében legjobbnak bizonyuló kalászos magjával. Egy békéscsabai mezőgazdász Fehér Gyula pártolónk mikor meghallotta, hogy mit szeretnénk megvalósítani, felajánlotta gépparkjákt és tapasztalatát, hogy segítsen bennünket a lehető legjobb eredményt elérni. Ezek után már nem hiányzott más mint egy terület amit megművelhetünk. Végül ez is megoldódott, hiszen egy szintén békéscsabai segítőnktől kölcsön kaptunk egy területet amit a teszt fázis alatt használhatunk. A nélkülözhetetlen segítségeket ezúton is hálásan köszönjük.



Nem maradt más mint, hogy megkezdjük a munkát. A talaj megfelelő megmunkálása után a magok elvetése következett és mostmár a megfelelő időjárásba bízva várjuk, hogy kinőjjenek a növények. 

Az eredményekről természetesen folyamatosan beszámolunk, hiszen az aratással közel sem ér véget a projekt. Felvettük a kapcsolatot az élelmiszeribiztonsági hivatallal, ahol az erre akkreditált intézményben fogják bevizsgálni a szívószálakat és engedélyt adni, hogyha élelmiszerbiztonsági kockázat nélkül fogyasztható élelmiszer a termékkel.

Miután ezt a fázist is sikerrel veszi az elképzelés,  a tervek szeirint a tavaszi vetést nagyobb területen szeretnénk megvalósítani, annak érdekében, hogy elegendő szívószálat tudjuk készíteni belőle. 

A végső célunkat akkor tekintjük megvalósultnak, ha a jövő nyári időszakban sikerül egy mindenki megelégedését elnyerő terméket készíteni és jószívvel ajándékozhatjuk meg egy évre elegendő 100%-ban lebomló teljesen természetes és kézműves békéscsabai BIO szívószállal a helyi vendéglátóegységeket munkánk eredményével. 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nem szeretnél lemaradni legújabb híreinkről, eseményeinkről?
Akkor iratkozz fel hírlevelünkre!