Megkezdődött a 2022/23-as tanév Békéscsabán

Idén első alkalommal kaptunk lehetőséget, hogy tanévkezdés alkalmából szólhattunk a fiatalokhoz, amit hálásan köszönünk Malatyinszki Péter Igazgató Úrnak. A Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikummal együttműködve már szerveztünk fiataloknak szóló értékteremtő beszélgetéseket és eseményeket az elmúlt években és a legutolsó találkozásunk alkalmával is inspiráló beszélgetés keretein belül bontakozott ki néhány ötlet, amit ebben a tanévben szeretnénk megvalósítani. A cikk fennmaradó részében az évnyitó ünnepségen elhangzott gondolatokat olvashatjátok. 

Megkezdődött a 2022/23-as tanév Békéscsabán

"Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves jelenlévő tanárt, diákot és az intézmény dolgozóit!

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget Malatyinszki Péter Igazgató Úrnak, hogy eljöhettem, és mondhatok pár gondolatot a tanévnyitó ünnepség alkalmából.

A Patrióta Békéscsaba Egyesület képviseletében érkeztem, ezért kérlek, engedjétek meg, hogy az egyesületünk tagsága és a velünk együttműködő békéscsabaiak nevében is szóljak hozzátok.

Kedves diákok! Mostanra hivatalosan is véget ért a nyár. Egy olyan évszak, amikor talán minden korábbinál önfeledtebben, szabadabban és korlátok nélkül tölthettétek a szabadidőtöket. Ugyanakkor most, az iskolával ismét kezdődik egy új időszak, amikor a felelősség, szorgalom, kitartás és az előrehaladás veszi majd át mindennapjaitokban a főszerepet.

Azt gondolom, ez kihívást jelent mindannyiótoknak. De különösképpen azon társaitok számára, akik éppen most kezdik az iskolát, hiszen nekik még minden új, és a beilleszkedésről, szokások kialakításáról szól majd. Míg azoknak, akik az utolsó éveikhez érkeznek, már szépen lassan gondolkozniuk kell életük következő fejezetének előkészítéséről.

Azonban valami sosem változik az életben, legyünk akár gyerekek, diákok vagy felnőttek. Még ha nem is gondoljuk, de minden egyes nap számos kisebb-nagyobb döntést kell meghoznunk, melyek eredménye lassan összeadódik, és ezáltal meghatározza az életünket és mindennapjainkat.

Azzal, hogy itt álltok Békéscsaba egyik legnagyszerűbb középiskolájában, Ti már meghoztatok egy fontos döntést! Most már csak kitartóan, a céljaitokat sosem szem elől tévesztve kell végigmennetek azon az ösvényen, melyet önmagatok számára kiválasztottatok. Tudom, ez nem mindig lesz egyszerű, de a maratont sem az első métereken lehet megnyerni. Aki kitartóan, szorgalmasan és néha-néha önfeláldozóan megy végig az úton, az a végén, céljához érvén garantáltan megkapja majd jól megérdemelt jutalmát.

Emlékszem arra az időszakra, mikor még mi magunk is diákként koptattuk a békéscsabai iskolák padjait. Nem tudtuk még, pontosan hová tartunk, de arra hamar rájöttünk, hogy a lehető legtöbb tudást, tapasztalatot, és ismeretet kell megszereznünk ahhoz, hogy később sikeresen boldoguljunk majd az életben. Így hát kihasználtunk minden lehetőséget, amit az iskola nyújtott számunkra, a tanulmányi kirándulásokat, gyakorlatokat, Erasmus ösztöndíjat és természetesen a diákrendezvényeket is.

Miután bejártuk a nagyvilágot és éltünk, tanultunk, és dolgoztunk is külföldön, hogy olyan tudást szerezhessünk, ami kiegészíti az itthon tanultakat, rá kellett jönnünk a legfontosabb dologra. Arra, hogy járhatunk vagy élhetünk bárhol a világon, attól még Békéscsaba az igazi otthonunk, és a honvágy mindig hazahívogat. Hiszen mégis csak ez az a hely, ahol felnőttünk, mégis csak itt van a családunk a barátaink, és itt kezelnek bennünket úgy minden egyes nap, mint ahová teljes lényünkkel tartozni vágyunk.

Szerencsésnek érezzük magunkat, mert ott vállalkozhatunk, élhetünk, ahol felnőttünk, és ahol a legjobban szeretnek minket. A munka mellett egy olyan, folyamatosan növekvő civilszervezetet irányíthatunk, melynek fő célja a békéscsabai fiatalokkal való kommunikáció és együttműködés egyfajta szemléletváltás érdekében. Melyben jó és saját példákon keresztül első kézből szeretnénk megmutatni, hogy Békéscsabán is vannak lehetőségek, csak meg kell ragadni és ki kell használni azokat.

Most már nem csak a saját, hanem a gyermekeink életét is itt képzeljük el, hiszen mi sem lehet fájóbb egy szülő számára, mintha csak alig-alig láthatja gyermekét a távolság miatt. Ugyanakkor mi sem lehet nehezebb egy gyermek számára, mint ha csak alig-alig kaphat tanácsot az elé gördülő nehézségek és kérdések megoldására a példaképétől, a mentorától. Attól, akiben a legjobban bízik, és aki ezidáig végigkísérte az életét. 

Ha valamit tanácsolhatnék egykori fiatalabb önmagamnak, az ugyanaz volna, mint amit nektek mondanék most. Semmit ne bánj, amit hittel tettél, mert mindezeknek köszönhetően vagy az, aki.  Semmit se csinálnék másként.

A lehetőségek azért vannak, hogy kihasználjuk őket, ehhez viszont szorgalomra, kitartásra és tenni akarásra van szükség minden egyes nap. Tanuljatok nyelveket, használjátok ki az Erasmus lehetőségét. Váljatok jó szakemberekké, és ha megszereztétek a megfelelő tudást és tapasztalatot, azt hozzátok haza és kamatoztassátok itthon, Békéscsabán.

Végezetül engedjétek meg, hogy felajánljam, ha bármiben segítségre volna szükségetek a tanév folyamán, forduljatok a Patrióta Békéscsaba Egyesülethez is bizalommal. A mi harmincas éveinkben járó, békéscsabai fiatalokból álló közösségünk nem is olyan régen végigjárta azt az utat, ami még előttetek áll, és ha egy-két tapasztalattal vagy tanáccsal meg tudjuk könnyíteni a dolgotokat, akkor már megérte ma eljönnöm hozzátok. 

Tiszta szívből kívánom nektek, hogy Itthon találjátok meg Önmagatokat.

A Patrióta Békéscsaba Egyesület tagsága nevében köszönöm a megtisztelő lehetőséget és a figyelmet!

 Mindenkinek jó és sikerekben gazdag tanévkezdést kívánunk!"

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nem szeretnél lemaradni legújabb híreinkről, eseményeinkről?
Akkor iratkozz fel hírlevelünkre!