Patrióta Horgász Szakág eredményeink és terveink

Ahogy már korábban is beszámoltunk róla, ismét bővült a közösségünk. Tavaly a Patrióta Horgász Szakág megalapítása mellett döntöttünk, miután kapcsolatba kerültünk Kovács Krisztiánnal az általa szervezett LTP horgászversenyek kapcsán.

Patrióta Horgász Szakág eredményeink és terveink

Krisztián régóta követte az egyesület tevékenységét, és jó ideje szervezett horgászversenyeket, sok esetben havi 2-3 alkalommal. Miután megismerkedtünk rövid idő alatt kiderült, hogy Ő is egy hozzánk hasonló gondolkodású békéscsabai fiatal aki a horgászsport szeretete mellet értéket kíván teremteni vársunkban. Ezután egyeztetések indultak az egyesületen belül arról, hogy létrehozzunk egy külön szakágat, ami egy kiegészítő tevékenysége lehet az egyesületnek.

Több kapocs is volt a horgász közösség és az egyesületünk tagjai között. Mindkét csapat fiatalokból áll, akik igyekeznek hasznosan eltölteni a szabadidejüket. Emellett mindannyian szorosan kötődünk Békéscsabához és itt tervezzük a jövőt.

A tavalyi év

Ahogy minden évünket, a 2023-as esztendőt is azzal kezdtük, hogy számba vegyük a tavalyi év eseményeit, eredményeit. Tapasztalataink szerint a Covid járvány ideje alatt rohamosan nőtt azoknak a száma, akik horgászengedélyt szereztek. A bezárások enyhítése után mindenki vágyott arra, hogy kicsit kiszabaduljon, ezért nagyon sokan mentek ki a partra. A sporthorgászat többek között arra is lehetőséget nyújt, hogy az emberek kizökkenjenek a mindennapokból, a megszokott mókuskerékből, a természet pedig remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

Békéscsabán és vonzáskörzetében számos olyan terület van, ahol megvalósítható a sporthorgászati tevékenység. Ezeknek az eseményeknek a célja maga az élmény: a versenyekről senki nem visz haza halat, ráadásul nagyon fontos kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki pecabotot szeretne ragadni. Ez a tevékenység vizsga- és engedélyköteles, valamint vannak olyan kötelező alapfelszerelések, amelyek a halak védelmét szolgálják, ezek nélkül szintén nem lehet horgászni.

Ami a számokat illeti, tavaly összesen 17 versenyt rendeztünk meg 8 helyszínen, összesen 370 fő részvételével, akik együtt 4476 kilogramm halat fogtak ki és természetesen vissza is engedték őket. A legnagyobb kifogott hal súlya 19,35 kilogramm volt, a legtöbb, egy emberre jutó fogás pedig 93,45 kilogrammot nyomott. A legtöbb összfogás 559 kilogramm volt, vagyis egy verseny alatt ennyi halat fogtak ki a résztvevők együttesen.

A versenyekre a kezdő horgászoktól a profikig bárki nevezhet, a résztvevők pedig díjazásban részesülnek. Azonban nem csak az első három helyezett kap trófeát, hanem kiegészítő nyereményeink is vannak, például a legnagyobb halat kifogó versenyzőnek vagy a dobogón kívüli 4. és 5. helyezettek is nyereménnyel mehetnek haza de előfordul még több apróbb díj is

Azzal, hogy tavaly megalakult a Horgász Szakág, nőtt az egyesületi tagok száma és mi is hozzá tudtunk járulni ahhoz, hogy emeljük a versenyek színvonalát. Nem titkolt célunk volt ezzel az is, hogy még több emberhez eljussunk és felhívjuk a figyelmet Békéscsaba és környéke természeti és turisztikai kincseire, leginkább az aktív turizmust kedvelőknél. Ezért kiemelten próbálunk olyan vizekre eseményt szervezni, melyek valamilyen módon kötődnek a város turisztikai attrakcióihoz, természeti kincseihez. A Wenckheim kerékpárút kialakítása is nagy örömünkre szolgált, hiszen az útvonal érinti a Csaba-tavat. Mi is többször kerékpároztunk, rollereztünk már ezen az útvonalon, ami csodálatos látványt nyújt. Több versenyt szerveztünk már a Csaba-tóra is annak érdekében, hogy erre a gyönyörű környezetre is felhívjuk az emberek figyelmét.

A versenyek alkalmával ráadásul nem csak a résztvevők látogatnak ki a partra, hanem sok esetben gyermekes családok is. Ilyenkor ők is betekintést nyerhetnek abba, hogyan zajlik egy verseny, ami mindig nagy élmény. Az egyesület tagságában is sok, kisgyermekes fiatal van és mi is rendszeresen kilátogatunk a versenyekre, ami kellemes időtöltést nyújt a családnak. Éppen ezért tavaly elhatároztuk, hogy a jövőben szeretnénk családi programokkal is színesíteni az eseményeket. Célunk az is, hogy emeljük a versenyek színvonalát támogatók bevonásával.

A jövő

A 2022-es évet lezárva a téli időszakban kielemezzük az adatokat, megvizsgáljuk, mennyire voltak eredményesek az események, továbbá megpróbálunk szövetséget kötni a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségével (KHESZ). Tárgyalásokat folytattunk a vezetőséggel annak érdekében, hogy részt vehessünk magasabb színvonalú eseményeken, vagy több olyan helyszínen rendezhessünk versenyt, amik nívósabb, akár országos bajnokságok helyszínéül szolgálnak. 

A jövőben az eddigi versenyek folytatásán túl szeretnénk Békéscsaba belvárosában, az Élővíz-csatornán is rendezni egy jótékonysági horgászversenyt, ami kifejezetten a fiatalokat célozná meg. Szeretnénk bemutatni az ifjabb generációnak a természet szépségeit és felhívni a csabaiak figyelmét a helyi élővilágra, természeti kincseinkre. Célunk, hogy megismertessük velük ezt a sportot, közben pedig a környezet védelmére tanítsuk őket. Ennek érdekében igyekszünk felvenni a kapcsolatot régebb óta működő szakszervezetekkel, egyesületekkel.

Szerencsére a közösségi médiában is nő a csapatunk és egyre több az érdeklődő. Az online felületeinken rendszeresen beszámolunk a versenyekről és az eredményekről, az érdeklődők pedig itt jelentkezhetnek is a versenyekre. 

Akinek felkeltettük az érdeklődését és szívesen kipróbálná magát az eseményen azok bővebb információt kaphatnak az LTP feeder versenyek facebook csoportban vagy  Kovács Krisztiánnál a +36 20 366 8880-as telefonszámon.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Nem szeretnél lemaradni legújabb híreinkről, eseményeinkről?
Akkor iratkozz fel hírlevelünkre!