Legújabb híreink
-
Idén is nagy örömmel adtuk át a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház gyermekosztályán dolgozó Dr. Kolozsi Anita adjunktus nőnek és kollégáinak az összegyűlt meglepetéseket.
-
A Békéscsabai Diákönkormányzat diákjaival együtt csomagoltuk idén a mikuláscsomagokat, melyeket közösen szeretnénk felajánlani az 'Ajándékozz örömet a Békés megyei gyermekeknek" program keretén belül.
-
A Szegedi Gabonakutató Intézettel együttműködésben Dr. Bóna Lajos innovációs tanácsadó és egy békéscsabai mezőgazdasággal foglalkozó jót akaró segítségével közösen megkezdjük a 100%-ban békéscsabai és lebomló természetes BIO szívószál tesztidőszakát.
-
A mai napon lehetőséget kaptunk, hogy a BSZC Kemény Gábor Technikumba a szakmai nyíltnapok keretén belül beszélgethessünk olyan fiatalokkal, akik aktívan részt vesznek a békéscsabai ifjúsági élet megtestesítésében, a Diákönkormányzatban való munkával és egyéb ifjúsági programok szervezésével.
-
Szeptember első hetében sikerrel zárult a Patrióta Békéscsaba Egyesület által szervezett Jótékonysági Hőlégballon Fieszta.
-
Szerda délután a CafeONE kávéházban fogadták az ország számos szegletéből érkező hőlégballonos közösséget és a jótékonysági rendezvény iránt érdeklődő békéscsabaiakat a Patrióták, hogy hivatalosan is megnyissák a másnap kezdődő négy napon át tartó I. Patrióta Jótékonysági Hőlégballon Fiesztát.
-
A Patrióta Békéscsaba Egyesület tagjai a 100%-ig természetes lebomló Magyar BIO szívószál kutatásán és fejlesztésén dolgoznak mellyel szeretnének elsimerést és hírnevet szerezni Békéscsaba városának.
-
Az április 19-én hatályba lépő kormányrendelet alapján újra megnyitják kapuit a köznevelési intézmények az országban, így az óvodákban is megszűntetésre kerül a rendkívüli szünet.
-
Közösségi díjban részesült a Patrióta Békéscsaba Egyesület
-
A Patrióta Békéscsaba Egyesület nyílt alapítói gyűlésén a minap Herczeg Tamás országgyűlési képviselő vett részt vendégként, mely alkalommal a patrióták lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, továbbá Békéscsabát érintő kérdésekről is szó esett azon tématerületeken, melyekhez a csapat a mindennapokban szorosan kapcsolódik tevékenységével.