Kovács Ákos

6. számú választókörzet képviselőjelöltje

Kovács Ákos vagyok, a Patrióta Békéscsaba Egyesület képviselőjelöltje is. 23 éves, békéscsabai lakos. Békéscsaba 6-os számú választókerületében indulok képviselőjelöltként.

Ifjú korom ellenére nem ismeretlen számomra az, hogy mások érdekeit képviseljem. Középiskolai éveim alatt aktív közreműködője voltam a diákönkormányzat munkájának, először csak tagként, majd alelnökként, később pedig elnökként képviseltem a társaim érdekeit, nemcsak városunkban, de regionális vagy országos fórumokon egyaránt.

Bár békési születésű vagyok, már diákéveim alatt tudtam azt, hogy a megyeszékhelyen képzelem el az életemet. Békéscsaba rengeteget segített a személyiségem alakulásában, az értékrendszerem kialakulásában, így tudtam azt, ha egyszer ideköltözöm, szeretnék visszaadni valamit a városnak abból, amit én kaptam Tőle. Békéscsabainak lenni számomra annyit jelent, amennyit tudok adni érte. Minden erőm és elszántságom, vidámságom, szeretetem, úgy mondanám otthonom.

Békéscsaba a középiskolások városa is. A fiatalok szeretnek itt lenni, közösségépítő programjaik támogatják őket abban, hogy idővel ők is igazi patriótává, lokálpatriótává válhassanak. A mi célunk az, hogy segítsük a fiatalok helyben maradását, mely további színvonalas programok megvalósításával, a felsőoktatás helyzetének erősítésével, az ifjú lakosok érdekképviseletével érhető el. Reményeket és álmokat, értékeket és élményeket kell közvetítenünk és adnunk a város minden lakójának, hogy Békéscsabán a fiataltól az idősig mindenki igazi patriótának érezhesse magát. Én ezért dolgozom.

Találkozzunk a köztereken az előre meghirdetett standolások alkalmával, továbbá ismerje meg szakmai programunkat, melyet május második hetén mutatunk be az itt élőknek teljes részletességében!

Kérem, hogy június 9-én szavazzon bizalmat számomra, hogy immár hivatalosan is békéscsabai lakosok érdekeit képviselhessem!

Lépjünk együtt közös útra!